Zsírfoltok eltüntetése a konyhában – Bunge Pro – Professzionális sütőolaj

Zsírfoltok eltüntetése a konyhában

A zsiradékot alkalmazó konyhai eljárásokat követően a legnagyobb körültekintés mellett is megjelennek zsírfoltok a konyha különböző felületein. Sütés-főzés közben az edényeken és a konyhapulton kívül könnyen keletkezhet zsírfolt a falon, csempéken, a zsírfolt eltávolítása bútorról pedig kifejezetten nagy kihívást jelenthet.
Ezért fontos, hogy az olajos műveletek után a zsírfoltok eltávolítása legyen az elsődleges feladatunk! Egy étterem konyhája felett különben gyorsan a mocsok és a bűz veheti át az uralmat.
A teljes káosz elkerüléséért megelőzéssel is sokat tehetünk. A zsírfolt eltávolítása helyett figyeljünk a megfelelő eszközök kiválasztására (a fröcsögés minimalizálása érdekében használjunk magas falú edényt és zsírfedőt is), sütés-főzés közben pedig rendszeren töröljük le az olajjal érintkező felületeket.
Természetesen minden óvatosság ellenére is előfordulhatnak balesetek. Mit tehetünk ilyenkor, hogyan történjen a zsíros konyhabútor tisztítása, egyáltalán mivel jön ki a zsírfolt?

Zsíros edény tisztítása

Kezdjük a legalapvetőbb konyhai felülettel, magával a sütés-főzéshez használt edénnyel! A zsíros foltok tisztítása előtt fontos különbséget tennünk az adott edények anyagai között!
Zsírfolt eltávolítása műanyag edényekről
A cél érdekében többféle hatóanyag közül is választhatunk. Megmutatjuk, hogy melyik anyag milyen típusú szennyeződés ellen a leghatásosabb!

  • Denaturált szesz: Általánosságban alkalmas a műanyag edények tisztítására.
  • Kézfertőtlenítő: Dörzsöljük be a piszkos részt, majd öblítsük le
  • Fehérítő: Főleg tinta- kávé – és paradicsomfolt ellen kiváló megoldás
  • Fehér ecet: A fehérítőnél jóval környezetbarátabb megoldást jelent, fenntartható vendéglátóhelyek polcairól nem hiányozhat!
  • Szódabikarbóna: Szintén a bolygóbarát tisztítószerek tárházát erősíti, bátran vessük be olajfoltok ellen!
  • Citrom vagy só: A citrommal dörzsöljük át az edényt, majd tegyük napsütötte helyre, a sót pedig nedves ruhára szórva vessük be!

Zsírfolt eltávolítása főzőedényekről

  • Mosogatószer: Öntsünk vizet és mosogatószert az edénybe, majd forraljuk fel!
  • Ecet: A mosogatószeres módszer környezetbarátabb verziója: szintén forraljuk fel a vízzel együtt!
  • Szódabikarbóna: Szórjuk az edénybe, engedjünk rá vizet, és forraljuk fel! Kihűlés után mossuk át az edényt!
  • Só: Az edényre égett zsír eltávolítása érdekében sózzuk meg az odakozmált részt, majd öntsünk rá forró vizet!
  • Szódabikarbóna és ecet: Biztos recept a makacs zsírfoltok ellen: forraljuk fel az ecetes vizet, majd tegyünk hozzá szódabikarbónát is! Vigyázzunk, mert ha túl forró lesz a keverékünk, fröcsöghet is!

Zsírfolt a falon - így tisztítsuk a csempét!

A zsír eltávolítása csempéről igazi rémálomnak tűnhet. Gyors reagálással és a megfelelő hozzávalók bevetésével azonban csodákat érhetünk el!

A zsíros csempe tisztítása előtt a következőket készítsük elő:

  • Régi fogkefe
  • Spatula: A makacs zsírfoltok eltávolítása fogkefével nem mindig lehetséges, ilyenkor spatulát is be kell vetnünk!
  • Kefe vagy dörzsi szivacs
  • Tiszta rongy: A tisztítószerek eltávolítása egy tiszta, vizes ronggyal a legegyszerűbb
  • Ecet és szódabikarbóna: Az edényekhez hasonlóan a keverékük segítségével gyerekjáték lehet a zsíros foltok tisztítása
  • Zsíroldó szer, vagy “zöldebb” alternatívái: almaecet vagy mosószappan

Így tisztítsuk meg a csempét!

  • Fugák tisztítása: Keverjük össze az ecetet és a szódabikarbónát, kenjük fel a foltra, majd hagyjuk 30 percig állni.
  • Csempékre tapadt zsírfoltok eltávolítása: Kenjük le a csempére száradt fröccsenéseket és zsírfoltokat.
  • Zsíroldás: Fújjuk fel a hideg zsíroldót (hatóanyaga valamilyen szervetlen sav; legtöbbször foszforsav) az egész felületre, a kifejezetten problémás részekre használjunk nagyobb mennyiséget.
    • Zsíroldó lemosása: Hagyjuk állni 10-15 percig, nyissunk ki az ablakot, majd dörzsi szivaccsal vagy kefével alaposan dörzsöljük át a foltot.
    • Tisztára törlés: Vizes ronggyal töröljük át a felületet. Ezután többször is mossuk ki a rongyot!
    • Szárazra törlés: Egy ronggyal töröljük tisztára a csempe teljes felületét.

Zsíros tűzhely tisztítása

A koszos tűzhely vagy zsíros sütő tisztítása a következő kellékekkel végzendő:

  • mosogatószer
  • szódabikarbóna
  • dörzsis mosogatószivacs
  • műanyag súrolódörzsi: nagyon fontos, hogy ne a fém változatát használjuk!
  • régi fogkefe
  • gumikesztyű
  • grilltisztító spray a rácsnak: extra makacs zsírfolt eltávolítása érdekében

A sütő zsírtalanítása

  • A rács tisztítása
    • Ha befér, nyugodtan betehetjük mosogatógépbe, és 70 fokon tisztíthatjuk.
    • Ha a kézi tisztítást választjuk, áztassuk a rácsot 15 percig zsíroldó mosogatószeres vízben, majd dörzsivel sikáljuk át. Ha makacs szennyeződéssel állunk szemben, vessük be a grilltisztító spray-t
    • A folyamat végén száraz ronggyal törölgessük át
  • Égőtakarók tisztítása: A rácshoz hasonló módszerrel kíséreljük meg a tisztítást!
  • Égők körüli felület tisztítása
    • Fehér zománcozott bevonat: Alapvetően bármilyen zsíroldó szert ráfújhatunk, egyedül a súrolás művelete közben figyeljünk, hogy ne karcoljuk össze a felületet!
    • Rozsdamentes acél: Az erősebb vegyszerek megmarhatják az anyagot, ezért a zsíros foltok tisztítása a biztonság kedvéért inkább mosogatószerrel vagy szódabikarbónával történjen!
    • Tisztítás után minden esetben puha ronggyal törölgessük át a felületet!
Close Menu